A falu története

Az egész megyének nevet adó település Nagyváradtól északra, attól mintegy 15 km-re, a Szatmár felé vezeto országút mentén taláható.

A település múltját közelebbrol szemlélo három jelentosebb megállapításra jut: a falu kialakulásától kezdodoen napjainkig folyamatosan lakott, lakosainak száma a környezo és hasonló nagyságrendu települések számához képest sokkal magasabb volt, s a harmadik megállapítás, lakói az évszázadok során tevékenyen szembesültek minden olyan próbálkozassal, mely érdekeiket, érvényesülésüket veszélyeztette.

Az emberi jelenlét nyomait az új kokortól kezdodoen a régészeti ásatások eredményei, valamint az alkalmanként elokerülo leletek igazolják. A megyetelepülést a nagyon kedvezo természeti adotságok tették lehetové. Maga a település a dombvidék és síkság találkozási pontján terül el. A K felé elterülo dombok valamikori suru és egybefüggo erdoségei jótékony menedéket szolgáltak a lakosoknak, vaddal, fával látva el oket, késobb pedig az irtások következtében felszabadúlóan terület kiváló szolotermo földnek bizonyult. A vidéket vízzel a dombokról leszaladó források, a Kösmö patak, a Körözsbol kiváló, Kis-Körösek nevezett ága, valamint a Nyera elterülo mocsár látta el. Ez utóbbi ugyancsak kiváló menedéknek bizonyulhatott számtalan esetben, ugyanakkor a boséges hal és vadállomány a táplálékot, míg a mocsári nüvényzet az épitészeti alapanyagot (nád, sás) illetve a gazdálkodást segítette elo. (A XIX. s. elején 4-5 összefogott nádszálat szolokaróként használzák.) A tisztásokat szántóként vagy legeloként használhatták. Többek között az 1977-1981-ig tartó ásatások során a település EK-i részén, a mocsárra nézo teraszon több jellegzetes, földbe vájt, nagy családot magába fogadó kunyhók nyomaira bukkantak. Hasonló épület maradványok kerültek elo a VI. századból, többek között egy csonfaragó mühely is, huzamosabb ideig az avarok is megtelepedtek, VII. századi nyomaikat a földbevájt, nyeregtetos kokemencével ellátott kunyhóik, valamint a jelegzetes díszítésu edény maradványok bizonyítják. Valószínuleg az avarokra rátelepülo, az erdoszegélyek mentén megüllo szláv lakosságot találnak itt a betelepulo magyarok. Maga az elnevezés is: BIHAR, a szakirodalom szerint szláv személynevet takar. A település elso okleveles emlitése 1061-re dataálható. (Az 1200 körül élt Anonymus, aki korának visszonyait vetíti vissza a honfoglalás korára muvében emliti Bihar várát mint " castrum Byhar "). A honfoglalást követoen a vár és a vidék ura, Árpád fia, Zolta lesz. Bihar szerepe a X.s. végére menövekedett, a Szent István által szorgalmazott vármegye rendszerben a róla elnevezett vármegye központjává válik mint ispánsági vár. Tekintélyét növeli, hogy az 1020-as évektol István fia, Imre herceg számára, (majd a század folyamán más királyfiak számára is ujjá keltett) hercegség, dukatus központjává válik. 1030-as évektol a várban épitett szekesegyházzal a bihari püspökség küzpontja lesz. (A település nagyságát bizonyítja, hogy a váron kivül a helybeli hívek számára külön plébániatemplomot épitenek. Lakói a fourakon és fopapokon és azok szolgálóin kívul a katonai feledatokat ellátó középréteg melynek külön temetoje volt. Bihar lakóin kivül a környezo települések lakói) ugyancsak a várban lévok számára végzett fontos feladatokat ( Kovácsi, Csatár).

Bihar lakosságára eloször a besenyo (1068) majd a kunok (1091) támadása mér komolyabb csapást. (mindkét esetben a vár már nem nyújtott kello menedéket az ott lakóknak.) Ezzel is magyarázható, hogy I. László a vármegye és püspökség központját a közeli Váradra helyeztette át az 1090-es években. Ezt követoen Bihar még hosszú idon keresztül a püspökség gazdasági igazgatási központja maradt.

Bihar a püspökség megalakulásától 1566-ig, majd 1694-tol 1848-ig a váradi püspökség birtoka volt.

Lakói elsosorban földmuveléssel, gabona és szolotermesztéssel valamint álattenyésztéssel foglakoztak. (A bihari szolok már a XII. sz-tól adás-vétel tárgyát képezték, valamint a századok folyamán a környezo települések lakói igyekeztek szoloföldeket birtokolni a bihari határban.)

A lakosság számának alakulásáról nem ismeretesek konkrét adatok az elkövetkezendo századokra. Hogy nem volt kevés erre közvetett bizonyíték XIV. sz-i pápai tizedjegyzék amelybol kitünik, hogy két papja is volt a falunak! A tizedjegyzék alapján Bihar 50 garast fizet, melynek nagysága a vármegyében a negyedik helyet jelenti Várad, Debrecen és Váradolaszi után. A XV. században már "oppidum Byhar "néven emlegetik ami a nézovárosi rang megfeleloje, azonkivul 1374-ben vásártartási jogot nyert. Egy, a XVIII. századi másolatban fennmaradt a bihari porták száma 1552 táján. (a porta adózási egység.) Az összeírt 157 porta Bihart a legnépesebb települések közzé helyezi. (Ez kb. 1000? lakost jelentett s ennek alapján Bihart nem sok település elozte meg.)

Bihar népesedési mutatóján a környezo települések lakóinak betelepedése is javíthatott. (Valamikori népes település lehetett Régen vagy Régény- 1177-ben kb.330 lakója lehetett, de a török elleni háborúk korára már csak pusztaként szerepel, vagy ugyabcsak a Biharral határos Kis-és Nagy Zomlinról csak 1215 és 1336 közötti idoszakból léteznek adatok, hasonló a helyzet Benkefalvával melyrol 1291 és 1310 közötti idoszakból maradtak fent adatok.)

Egy 1605-ös oklevél szerint a faluban már három utca létezik, Szt. Miklós, Szt. János és Szt. Péter melyekben összesen 122 jobbágy család élt s ezekhez még 20 szabados család is járult.

A lakosság számának nagyfoku csökkenése a XVII. század végén következett be. Ez foleg a korszak háborús eseményeivel s nem pedig a török uralommal magyarázható.1660-at követoen a törökök uraltak Váradot és környékét ,míg a Szent jobbon berendezkedo osztrákok és végváriak igyekeztek ezt az uralmat megkérdojelezni.

A két hadviselo portyáinak kitett falu kénytelen volt a túlélésre berendezkedni. A termést a föld alá külön erre a célra kialakított vermekben tárolták, az állatokat elmenekítették,illetve maguk is biztonságosabb vidékekre húzodtak,de földjeik muvelését nem adták fel.(A faluban feltehetoleg csak a mezogazdasági munkálatok idején tartózkodtak).Érdekes megtekínteni a szézadfordulói lakosság számának változását, nyomon követni a dokumentumok alapján!1692-ben 44,1695-ben 61,1696-ban 76, illetve 81,1715-ben 57,1720-ban 204,1728-ban 244,1732-ben 303 családot írtak össze Biharon.Az 1696-os adatok valószínuleg nem az év eggazon idoszakában kerülhettek feljegyzésre,vagy pedig az összeírók pontosságát kell megkérdojelezni!Továbbá lehetetlenség, hogy 40 év alatt a családok száma meghétszerezodjék. A jelzett gyarapodást csak nagyfokú betelepedéssel lehetne magyarázni, ám eddig még nem kerültek elo ezt igazoló dokumentumok, más részt amikor a háborús cselekmények során nagyon sok település megsemmisült a lakosok más, kedvezobb helyzetben levo települést választhattak volna. Egyébként a II. Rákóczi Ferenc vezette felszabadító harcban 4 bihari férfi is részt vett megfelelo felszereléssel. Nem tartom hihetonek, hogy a 8 családfobol a fele gazdaságot, a családot odahagyva belépett volna a szabadságharcosok közé. Inkább a hasonlóságok alapján úgy vélem, hogy a Biharról ideiglenesen távollevok tértek vissza falujukba.

A lakosság gyarapodásának egy lehetséges változata lehetett az, hogy az aratási idoszakban, amikor minden munkás kéz keves volt, a püspokseg földrajzilag más adottságokkal rendelkezo vidékeirol biztosította az ingyen munkát. Az ilyen, szüloföldjükrol rövidebb-hosszabb idoszakra Biharra irányított jobbágyoknak megtetszhetett ez a település, így igyekeztek itt letelepedni. Erre utalhat a XVIII. sz. végi urbariumi összeírás, amelyben elofordul egy bizonyos Szoppon Gligornak írt jobbágy aki csak juhokkal rendelkezik. A következo esztendokben a nevezett jobbágy neve többször is elofordul, de már mint Szappanos Gergely!

Az 1784-87 között tartott elso magyarországi népszámlálás, ami az elozo összeírásokhoz képest részletezo ls pontos, Bihar lakóinak számát 1654-ben határozza meg (847 férfi és 87 no). Az elobbi számot összevetve a családok számával, egy-egy család átlagban 4,5 fobol állt.

A XIX. századtól kezdodoen a lakosok számára vonatkozó források száma megnövekedett illetve változatosabbá váltak (egyházlátogatási jegyzokönyvek a református egyház, illetve a római-katólikus egyház által évente kiadott Schematizmusok ).

A szolgáltatott adatok alapján szinte minden évbol ismertek a lakosság számára vonatkozó adatok. Ez a szám 1506 és 2307 között váltakozott. Nagyszámú elhalálozás 1818-ban, 1842-ben, 1875-ben következett be. (Több mint 60 ). A lakosság száma a század közepéig kisebb törésekkel folyamatosan növekedett, míg 1850-ben nagyon lecsökken, csak a század végére éri el a 2000 feletti számot.

1930-ban a lakosok száma 3857, míg 1941-ben 3066 és 1948-ban 3139 volt. Ezekhez képest az 1992-es népszámlálás 3072-es száma, illetve az 1997-es adat alapján Bihar lakóinak száma 3067 volt.

A legutóbbi népszámlálás (2002) adatai alapján a falu lakossága valamelyest gyarapodott, ugyanis állandó lakóinak száma 3188.

Az elozokben kiséreltem meg bebizonyítani, hogy Bihar állandó, jellegu és nagy létszámú lakossal rendelkezett.

Az alábbi adatok remélhetoleg a helybeliek kitartását, a mindenkori való dacolást, a saját és a nagyobb közösség érdekei mellett való kiállást fogják bizonyítani.

A XI. s a rákövetkezo században dúló trónviszályok alkalmával többször is emlités történk a "bihari seregekrol" melyek hol éppen a királyt, hol pedig a herceget támogatták. Ez a tény nem tükrözi a helybeliek részvételét a különbözo harci cselekményekben.

1514-ben a Dózsa György vezette parasztháború alkalmával a foseregtol leszakadt kisebb csapatott a Földvár közelében verte szét a vármegye nemesi serege. Az összecsapásra a paraszti seregek több napi bihari tartózkodását követoen került sor. Konkrét adatok híján csak feltételezni lehet, hogy sok, hasonló sorú bihari jobbágy is fegyvert fogott.

Annak ellenére, hogy a falu a váradi püspökség birtoka volt, a reformáció térnyerésével már a koronai idoben az egész falu áttér az új hitre. A római katólikus plébánia a közeli Csatárba tette át székhelyét, ahonnan csupán a XVIII. század végén tér vissza Biharra s az új plébánia templom 1826-ban készült el.

704-ben II.Rakoczi Ferenc erdelyi hadseregeben 5 bihari is - nevezetesen: Borbély György, Labancz István, Vér István, Bihari György és Bihari Márton - harcolt (teljes felszerelés: puska, kard, ló, pallos). Ez év januárjában a váradi várat végig megszállva tartó császári csaptok 8-án hajnalban a falura törtek, s a templom körül elsáncolt kuruc csaptot szétverték, magát a falut pedig felgyújtották vagy a harc után keletkezett zurzavarban gyulladt fel. A kuruc csapt itt tartózkodása nem véletlenség volt, hiszen az egész vidék a nagyságos fejedelem híve volt.

Az elso magyarországi népszámlálás során a falu 847 férfia közül 56 a nemes (igaz ezek jobbágytelken ülo nemesek túlnyomórészt), 223 a paraszt, 178 a polgár és paraszt örököse, 110 a zsellérek száma. Elmondható, tehát a lakosság közel 1/3-a jogi szempontból nézve szabad ember!

1848-ban a nemzetorségbe 217 férfit írtak be, ezek közül 21 önként lépett be. Ugyanez év oszén a bihariak eluzték a püspokség embereit, akik szerették volna a must után járó tizedet begyujteni.

A második világháború után berendezkedő majd megerősödő népi demokráciának, majd szocialistának nevezett totlitárius rendszer káros voltát a bihariak korán felismerték, ez volt 1949-ben az úgynevezett "kenyér kérés". Az említett évben a hatlom képviselői elérkezettnek látták az időt, hogy az önálló paraszti gazdaságokat felszámolva letrehozzák szovjet mintára a kollektiv gazdaságokat Biharon is. Itt azonban nem csak a falu módos gazdáit probálták a
megnövelt állami beszolgatatásokkal a közösbe kényszeríteni, de a falu szegényebb lakóit is azáltal, hogy a gazdákat arra kenyszerítették, hogy a munkajáradékot ne terményben hanem pénzben fizessék ki. A falu lakói ezt visszautasították s falugyűlést hívtak össze. Az itt megjelenő párt aktivistát aki csitítani próbálta az elegedettlenkedőket a gyűlés résztvevői megverték. A gyűlést csak az állambiztonsági alakulatok megjelenése oszlatta fel. Ezt követően indultak meg a letartóztatások, a lefogottak Váradra szállítása kihallgatasa kínzása. A letartóztatottak között ott volt Darabont Ferenc is aki részt sem vett a tiltakozó gyűlésen. Az akkori hatalom szemében két nagy bűne volt, először is tehetős gazda, az akkori fogalmak szerint kulák volt, másodsorban pedig falustársai körében megbecsülésnek, tiszteletnek örvendett, mert közvetlenül a háború végétől (1944 októberétől) 1947-ig a falu választott bírája volt. A közösség által felruházott tisztségéről önként mondott le. Darabont Ferncet és Szabó Pétert 1949 aug. 11-ről 12-re virradó éjjel az állambiztonságiak gépkocsira rakták és Biharra vitték. A községháza előtt a két férfit leparancsolták az autóról azzal, hogy induljanak haza. Darbont Ferncet pár lépes megtétele után hátulról lelőtték, míg Szabó Péter szembeszállt fogvatartóival. Dulakodas után sikerült leugrania az autóról, de a kilőtt golyók lábán megsebesítették s így vele a közvetlen fej lövés végzett. A holttestek elrettentésül napokig az utcán hevertek majd a családtagok kizárásával temették el őket. Családjaikat öt más bihari családdal Dobrudzsába deportálták.

Más alföldi településhez hasonlóan Biharon sincs nagy becsülete az újonnan letelepedőnek, csak hosszasabb "próbaidő" után fogadják be maguk közé. Talán ez a magyarázata annak, hogy ezek a személyek fokozottab tevékenysegük altal igyekeznek kiérdemelni a helybéliek megbecsülését. Közös, csak helyi erőkből egyetlen egy év alatt (gyakran az akkori vezetőket kirekesztve, kijátszva) 199? -ben sikerült a gázt bevezetni. Akkoriban erre egész Romániában nem volt példa, hogy egy közösség minden állami támogatás nélkül, egyszerűen a tagok finanszírozásából ekkora horderejű munkát ilyen rövid idő alatt sikerre vigyen!!

Életének utolsó periodusát Biharon töltötte Gáspár András 1848-as honvéd tábornok. 1884-ben bekövetkezett halála után a helyi temetőben helyezték nyugalomra. Az eltelt század alatt a temetőnek az a része elhanyagolódott és a sír körüli részeket a helybéliek kerti kiegeszitő földként használták. A síroszlop azonban nehány lelkes helybélinek köszönhetően megmaradt, körbe kerítették, sőt a vertenúk napján fel is diszítették. Az 1989-es fordulatot követően a helyi református lelkész szorgalmazására Gáspar András maradványait kihantolták és egy új, jobban megközelíthető helyre elkeszítették a meltó síremléket. A síremlék felavatására a református lelkész meghívta Habsburg Ottót is aki az államelnöki meghívást elutasította, de a bihari meghívásnak eleget tett. A Páneurópai Únió elnökének látogatása jelenthetett tisztelgést egykori ellenség, de esküjét híven megtartó emberi nagyság előtt, vagy pedig a családi hagyományokat ápoló tisztelgés a családhoz hű egykori lovagló tanár előtt.

Bihari nevezetességek

A bihari Földvár

A falu legrégibb és talán legismertebb nevezetessége. A hely jelentoségét már a bronzkorban is ismerték a falu akkori nem kis számú lakói, hiszen egy szabálytalan (ovális), a Kösmo teraszán emelt földhányást minden bizonnyal nem kevés munkával védelmi célra építették. Ezt a helybeliek Leányvárként ismerik (a hozzá fuzodo mondák a török hódítással hozzák összefüggésbe, vagy úgy, hogy a török elol ide menekítették a leányokat, asszonyokat, vagy pedig, hogy a törökök itt tartották rabságban az elfogott noket).

Maga a Földvár a Leányvártól Ny-ra, azt külso falával metszve, ma is becsülendo méretekben épült. Területe 4,7 ha, É és D oldala 115 m, K és Ny-i oldala 150 m. A földhányás átlagos magassága 5-6 m de helyenként eléri a 10 m-t is. épitoinek kilétét és idejét homély fedi. A hasonszoru épíményektol téglalap alaprajzával tér el, következésképp épitoi nem az avarok lehettek. Hatalmas méretei nagy létszámú helyi lakosra engednek következtetni, s mindenképpen egy nagyobb terület feletti uralmat gyakorló vezér központja volt még a honfoglalás elott. A honfoglalás kori ura Ménmarót volt. Az államalapítást követoen ispánsági várrá, tehát az István által kialakított vármegye rendszeren belül Bihar vármegye központjává lett. Itt tartózkodott az ispán, aki a vármegyei csapatok foparancsnoka volt, bírói jogkörrel volt felruházva, ellenorizte a vásárokat és ilyen alkalmakkor forgalomba hozta az új pénzeket, illetve az adót begyujtötte a király számára. Közvetlen alattvalói az un. várjobbágyok voltak, akik katonai feladatokat láttak el. Oket a félszabad kategóriába tartozó várnép szolgálta ki (élelmezés, ruházat, fegzverzet a mi esetünkben a váron kívüli plébániatemplommal rendelkezo bihariak illetve Csatár és Kovácsi lakói).

A vár ugyanakkor a püspökség központja is volt (1061), még a vármegye központjának Nagyváradra helyezését követoen is.

Ugyancsak a vár volt Imre herceg számára létrehozott hercegség központja is. Ezt a szerepet megorizte az elkövetkezo században is.

A besenyok és a kunok XI. századi dúlásai bebizonyították, hogz a földhányásokkal, sáncokkal megerosített pontok még a sánc tetején húzott palánk falak ellenére sem képesek megfelelo védelmet nyújtani. A fodhányás tetejére ugyan A XII. században kofalakat emeltek, de a vár katonai szerepe végleg lehanyatlott.

1514-ben és 1704-ben látott még el katonai feladatot, de az imponáló földhányások egyik alkalommal sem nyújtottak védelmet a mögéje húzódóknak.

1709-ben a várat végleg magára hagyták.

1896-ban a vár közepén egy ormot emeltek, amelyre egy bronz turul madarat helyeztek. Ennek 1919-et követoen nyoma veszett.

Napjainkban a vár egy részén fotbal pálya működik, az 1970-es években fiatalsági találkozók színhelye volt, illetve az 1989-es fordulatot követően a "Földvári Ifjúsági Találkozó" színtere.