A katolikus templom
A katolikus gyülekezetnek valamikor Szent Péter apostol tiszteletére
épített temploma volt (ebből maradt fent a Péter utca elnevezés).
A jelenlegi templomot, melyet három évig építettek, 1826. augusztus
15-én, Vurum József püspöksége idején, Nagyboldogasszony tiszteletére
szentelték fel. A torony magassága 26 m, hosszúsága 21 m és szélessége
12 m.
Oltárképe és orgonája (6 regiszter) az 1830-as évekből származik.
Az életnagyságú Mária-szobrot, 1912-ben, az olaszországi Tirolból
hozták. 1919-ben Szentkirályi Zoltán adományából csináltatták a
mozaikolást és az ablakok fémkereteit. Ugyanakkor készítették a
szószéket és a padokat.
A templomtoronyban eredetileg három harang volt. 1914-ben két
harangot elvittek, a legkisebb harang maradt meg épen a toronyban.
1926-ban egy hatmázsás harangot kapott a templom Ausztriából, amely
1985-ben, pünkösd napjára megrepedt. 1986-ban a repedt harang helyére
a tenkei Vass Zoltán református lelkipásztor műhelyében egy
négy és fél mázsás harangot öntöttek. Polgár János plébános idejében
a Boldogságos Szűzanya tiszteletére Dr. Dászkál István ordinárus
szentelte meg.
A templom külsejét 1973-ban felújították, Gocsy György kanonok
idejében, valamint 1990-ben Polgár János tisztelendő idejében.
A kerítést a Nagyváradon feloszlatott Olaszi Temető kerítéséből
építették 1985-ben. 1997-ben a gyülekezet a hiányzó kerítést felépítette.
(Mahajduda János plébános idejében).
A feszületet 1912-ben Papp László állíttatta. A '60-as években
eltűnt a feszület, melynek helyére 1987-ben újat állítottak.
A templombelső 1959-ben renoválták és bevezették a villanyt.
1988-89-ben újra felújították és a mennyezetre három szentkép került
fel: Utolsó vacsora, Gecsemáné-kert, Urunk színeváltozása.
Kegytárgyai közül külön megemlítjük az oltári szentségtartót és
a miséző kelyhet.

|